Magamról:

Kolozsváron születtem 1948. január 24.-én, abban a Kőváry-telepi, Gépész utcai házban, ahol azóta is, 60 éve lakom. Erre igencsak büszke vagyok! A többi között ezért választottam az utcánkat is magába foglaló 4-es számú képviselői választókerületet. Kolozsvárt pedig azért, mert volt alpolgármesterként ügyes-bajos dolgait, gondjait jól ismerem!

Két gyermek apja vagyok, két lányom, egy 29 és egy 5 éves, segít abban, hogy lélekben ifjú és mindíg nyitott maradjak.

Végzettségem szerint építészmérnök vagyok, de büszke vagyok arra, hogy kőműves, ács, valamint szerelő munkákhoz is értek és otthon mindezt szívesen is gyakorolom. Ez egyféle hobby, az úgynevezett do-it-yourself irányzat híve vagyok. Szabad időmben a házunkon dolgozom, barkácsolok. Kertészkedni is szeretek, habár erre az utóbbi években nem nagyon tudtam időt szakítani. Természetbarát vagyok, ha tehetem kirándulok. Ismerőseim szerint közvetlen és együttműködő vagyok.

A Kolozs megyei RMDSZ szervezet megalakulása óta folyamatosan és hűségesen képviseltem magyar közösségünk érdekeit. Öt évig megyei szervezetünk alelnökeként, két évig elnökeként, nyolc évig kolozsvári városi tanácsosként, közben négy évig az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának titkáraként, valamint az Ügyvezető Elnökség önkormányzati főelőadójaként, majd tanácsosaként, ezt követően nyolc évig a kincses város alpolgármestereként szolgáltam közösségünket, felvállaltam és egyengettem a magyar civil szervezetek, a hozzám forduló egyházak, intézmények, vállalkozók és, természetesen, ember- és nemzettársaim ügyeit. Jelenleg a Zarom Kft igazgatója vagyok, befektetési és vállalkozási tanácsadással foglalkozom.

Tanulmányok: 1972: építészmérnök, Kolozsvári Politechnikai Intézet (Műszaki Egyetem)
2000-2004: római katolikus hitoktatói tanulmányok
Szakmai tevékenység: 1972-1976: kezdő mérnök, Szilágy Megyei Helyi Ipari Vállalat, Zilah
1976-1990: vezető mérnök, egy évig beruházási-üzemeltetési főosztályvezető, Kolozs Megyei Vízgazdálkodási Hivatal
1990-1995: beruházási és fejlesztési főosztályvezető, Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság, Kolozsvár
1995-2000: főelőadó, tanácsos RMDSZ Ügyvezető Elnökség
2008- : igazgató, Zarom Kft, fejlesztési-befektetési tanácsadó
Politikai-közigazgatási tevékenység: 1990: alapító tag, alelnök RMDSZ Hídelvi Szervezet
1992-2000: kolozsvári városi tanácsos
1993-1997: önkormányzati alelnök, RMDSZ Kolozs megyei szervezet
1997-1999: elnök, RMDSZ Kolozs megyei szervezet
1996- 2000: titkár, RMDSZ Országos Önkormányzati Tanács
2000-2008: Kolozsvár alpolgármestere
MKT, SZKT tag
Közéleti tevékenység:

Erdélyi Magyar Műszaki-Tudományos Társaság, Lyceum, Privat Business Klubb, Euréka egyesületek alapító tagja

1995-ben alapítója és szerkesztője (Jogszabály-figyelő rovat) az első romániai magyar önkormányzati szaklapnak, az Önkormányzati Figyelőnek

Kolozs megyei önkormányzati alelnökként 1993-ban megszerveztem a ma is működő, megye RMDSZ-es polgár- és alpolgármesteri szakmai találkozóit, valamint a tájegységi önkormányzati konferenciákat, mely struktúrákat átvette több területi/megyei szervezet, sőt román pártok is.

 
© 2008 - Boros János